A honfoglalás kori öv és tartozékai

eng Bendefy Petkes Turk kicsiSzerző: Boldog Zoltán
A nomád öltözék rendkívül fontos kelléke volt az öv, amely gyakorlati szerepe mellett díszítésével és tartozékaival együtt viselője rangját is kifejezte, akárcsak maga a ruházat. Több történeti példa ismeretes arról, hogy a nomádoknál az övek minősége, megformálása valóban rangsorrendet tükrözött, az öv levétele pedig a megalázkodás jele volt.
A honfoglaló magyar férfiak viseletéből valójában a veretes fegyveröveket ismerjük a legjobban, az ígéretesen szaporodó bőrmaradványoknak és a díszítésül szolgáló vereteknek köszönhetően. Persze nem minden övre szereltek vereteket, még a gazdagabb, fegyveres férfiak esetében sem mindig: a legtöbből mindössze egyetlen csat maradt ránk, sőt lehet, hogy az sem: nem minden megoldáshoz volt rá szükség.
Egy öv teljes veretkészlete csatból, szíjvégből és átlagosan 15-20 – legfeljebb 40-50 – darab, legtöbbször szélesebb ovális és keskenyebb, levél alakú, öntött, aranyozott ezüstveretből állt. Időnként – ritkán – bronzból készítették ezeket, egészen kivételes esetekben pedig aranyból. A honfoglaló magyaroknál az úgynevezett „bolgár öv”, vagyis a belső kapcsolószíjas szerkezetű öv volt a legjellemzőbb típus. Ennek kis csatkarikáján az öv veretekkel felszerelt végét nem lehetett átbújtatni, a tényleges becsatolásra egy, az öv belsejéhez toldott kis szíj szolgált, amelyet azonban az előtte elvezetett, veretekkel borított övrész jobbára eltakart. A szíj végét a bal oldalon egy bújtatón vagy egyszerűen a becsatolt övön átfűzve lelógatták. Többnyire ez volt az öv legdíszesebb része, itt sorakoztak legsűrűbben a veretek.
Veretes öv feltárás közben (Sárbogárd-Tringer-tanya) - A rajzot Ambrus Edit készítette
 
Az öv teljes hossza általában másfél méter körüli volt, szélessége alig 2-2,5 centiméter. A honfoglalók e jellegzetes öve mellett néhány ritkábban használt forma is ismert. Volt például négyszögletes veretekkel felszerelt szélesebb öv, és olyan is, melynek díszítményei átfértek a csatkarikán. A bőr mint alapanyag sem volt kizárólagos: honfoglaló harcos sírjában figyeltek már meg ezüstszálas textilövet, amelyet vascsattal rögzítettek, és kerültek elő csat nélküli selyemöv maradványára felszegecselt övveretek is. Minden bizonnyal léteztek olyan textilövek is, amelyeknek semmilyen csatjuk sem volt, hanem egyszerűen csak meg voltak kötve, ezek fölé akár a bőr fegyveröveket is felcsatolhatták.
Az övről mellékszíjakon lógott a nomád férfi minden fontos használati tárgya, ebben a szerepében a későbbi, magyar néprajzból ismert pásztorkészségnek a vele funkcióban azonos, de megjelenésében teljesen eltérő 10. századi „megfelelője” volt. Egy harcos esetében mindez kiegészült fegyverekkel is, így egy teljesen felszerelt övön a következő tárgyak kaptak helyet: jobb oldalon függött a tarsoly (benne a tűzszerszám – kova, csiholóvas, tapló – és a fenőkő), a kés, a nyíltegez és talán az ivócsanak, esetleg a fokos is. Bal oldalon volt az íjtegez (esetleg kétféle, a készenléti és a felajzatlan íj tárolására szolgáló), illetve a szablya. E sokféle tárgy az övről mellékszíjakon függött, amiket veretes övek esetében néha az övveretek keskeny áttörésein fűztek át, vagy egyszerűen csak a főszíjhoz varrtak hozzá, esetleg áthurkolták azon. A nomád öveknél egyébként az „egyszerű” kötözés nem volt kezdetleges vagy gyenge megoldás: a nagyállattartó nomád népek mesterei voltak a különféle szíjkötési, csomózási módoknak, amelyeket a jószág megkötésére, a jurtaváz összeerősítésére, a lószerszámok rögzítésére is használtak. Ezek a rafinált kötésű csomók – gondoljunk például a híres kunkötésre – legalább olyan stabilan tartottak, mint bármilyen fémcsat. Gazdagabb övek esetében a vékony mellékszíjakon is voltak kisebb veretek, csatok és szíjvégek is.
 
Tabla 04 kicsi
A mellékszíj rögzítési módja a sárbogárdi övön - Rajz Boldog Zoltán
 
Minden korabeli magyar férfi övkészletének nélkülözhetetlen kelléke volt a tarsoly. Ebben tartották a kovát, a taplót, a csiholóvasat és a fenőkövet. Szerkezetileg a tarsoly egy kis, lapos, felül szögletes, alul íves bőrtáska volt, amely a hátlapjánál egy övről lelógó mellékszíjhoz volt erősítve. A tarsoly felnyitható fedőlapja a tarsoly teljes elülső oldalát fedte, zárására két módszer terjedt el. Veretes tarsolyoknál a zárószíj a függesztőszíjtól, felülről indult, és a fedőlapon futott végig lefelé, a záráshoz azon a bújtatón kellett átfűzni, amely a kilyukasztott fedőlap közepéből állt ki, s amelyet a fedél alatti lapra – magának a tarsolynak a tényleges elülső oldalára – erősítettek. A lemezes tarsolyok zárása másképp történt: a zárószíj a fedél aljáról lógott le, amit a tarsoly hátoldalának aljáról lelógó másik szíjhoz bújtatóval vagy csattal rögzítettek. 
 
Fegyverov kicsi
 Az öv szerkezete, a szíj végének átbújtatásának módjai, az övön viselt tárgyak - Boldog Zoltán rajza
 
A tarsoly fedelét bőrdomborítással, kisebb fémveretekkel vagy egyetlen nagyobb fém tarsolylemezzel díszítették. A legtöbb tarsoly díszítésére valószínűleg csak a bőrdomborítással vagy bőrrátéttel kialakított minták szolgálhattak, ezekből azonban nagyon kevés emlék maradt ránk. A veretes tarsolyoknál már a zárószíjat, a fedőlap négy sarkát és közepét is fémveretek díszítették. A legrangosabbnak a lemezes tarsoly számított, melynek teljes fedőlapját egyetlen, szegecsekkel felerősített fémlemez fedte. Úgy tűnik, hogy ebben az esetben a fémlemez puszta léte volt a meghatározó, annak anyaga vagy díszítettsége már nem. Ugyanis az eddig ismert tarsolylemezek között egyszerű, dísztelen vas- vagy ezüstlemez éppen úgy van, mint csodálatos palmettahálómotívummal díszített, aranyozott ezüst- vagy rézlemez. Több lemezen utólagos – és néha nem is túl finom – javítgatások nyomai is megfigyelhetőek.
Tarsolylemezeink kétségtelenül magyar viseleti sajátosságnak tekinthetők; közülük sok valódi ötvös műremek, és ma a honfoglalás kori művészetünk jelképeiként a legismertebb magyar régészeti leletek közé tartoznak.
 
Lemezes tarsoly kicsi
 A lemezes tarsolyok záródása - Boldog Zoltán rajza
 
A tarsoly fedőlapja díszítésével és minőségével mindenképpen magas társadalmi helyzetre – esetleg a fejedelmi ház szolgálatára? – utalt, a jelrendszer részleteit azonban nem ismerjük. Ahogy azt sem tudjuk, kinek és milyen megfontolások alapján lehetett veretdíszes ruhája vagy díszes öve. Érdekes, hogy veretes tarsolyból eddig jóval kevesebb került elő, mint az előkelőbb lemezesből, viszont ez utóbbival sem mindig járt együtt a veretes öv.
A honfoglaló magyaroknál az övről jobb oldalon lógó, tokba helyezett kés nem fegyver volt, hanem szerszám és evőeszköz, ennek megfelelően elég egyszerűen alakították ki: pengéje rövid (10-13 cm) és egyélű. Férfiak és nők egyaránt viselték. A késtokon még az egyszerű bronzpánt vagy koptató is ritka.
Az övről lógó ivócsanakok fából voltak, maradványuk eddig nem került elő; formájukat három megmaradt honfoglalás kori ezüstcsésze alapján tudjuk elképzelni, minden bizonnyal ezek is hasonlóan kisméretű (10-11 cm átmérőjű), kör alakú, gömbölyű aljú tálkák vagy hengeres testű, alacsony, füles csészék voltak.
A honfoglalás kori magyar női övek már jóval rejtélyesebbek, szerkezetük, záródásuk részleteit nem ismerjük. A veretes női öv nagyon ritka, csak előkelő hölgyek sírjaiból kerül elő, ráadásul a korong alakú vagy négyszögletes, üvegbetétes vereteket akár ruhadíszként is használhatták. A korabeli magyar nők többségükben minden bizonnyal csak egyszerűen megkötött textilövet hordtak, amit akár – nagyon ritkán – veretekkel is díszíthettek. (A késtokot a textilövre is felköthették.) Egyetlen gazdag magyar női sírból ismert egy párhuzam nélküli fém övkapocs, ami valószínűleg textilövhöz tartozott. Ez persze nem magyar jellegzetesség: Rubruk 13. század közepi úti beszámolója említi, hogy a mongol nők csípőjükön égszínkék selyemcsíkkal kötötték meg köpenyüket.
 
Az írás az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja és a Helikon Kiadóval közös kiadványában, a Magyar Őstörténet sorozat A honfoglalók viselete kötetben jelent meg.
A téma tudományos igényű részletes feldolgozása, lábjegyzetelve, további irodalommal a Révész László tollából a Karosi temetők veretes tarsolyai kapcsán az Agria – Az Egri Múzeum Évkönyvéből itt olvasható, illetve a sárbogárdi veretes öv és bőr tarsoly kapcsán magyar és angol nyelven itt és itt tekinthető meg.